A Munka törvénykönyve vonatkozó rendelkezése szerint a munkavállaló köteles a munkáltató által előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni. Ez azt jelenti többek között, hogy a munkavállaló alkohol és egyéb bódító szer befolyása alatt nem állhat, megfelelő öltözetben, kellően kipihenten és egészségesen kell munkára jelentkeznie. Ezen a területen is érvényesülnie kell azon alapelvnek, miszerint a munkavállalót és munkáltatót együttműködési kötelezettség terheli.

Amennyiben a dolgozó beteg, köteles orvoshoz menni, és erről megfelelő módon tájékoztatni a munkaadóját. Ha ennek ellenére mégis bemegy a munkahelyére, kötelezettsége jelezni betegségét. Különösen fontos ez olyan munkaköröknél, melyek esetén a munkavállaló több ember életéért, testi épségéért is felelőséggel tartozik (pl. az autóbuszvezető reggel olyan gyógyszert vett be a hirtelen leesett vérnyomására tekintettel, mely tompaságot, kábultságot okozhat).

A munkavállalók féltik az állásukat, így sok esetben, amíg bírják, addig – akár lázasan is -, de ellátják munkaköri feladataikat. Ha azonban a munkáltató észleli, hogy beteg a munkavállaló, kötelezettsége orvoshoz, illetve hazaküldeni. Ez az ő érdeke is, ugyanis betegen dolgoztatni óriási felelőtlenség, és hosszabb távon komoly problémákat okozhat. A dolgozó egészsége veszélybe kerülhet, szövődmények alakulhatnak ki, de betegen nem lehet maximális munkateljesítményt sem nyújtani. Csökken az intenzitás és a koncentráció, nő a hibázási lehetőség.

Sok munkáltató arra hivatkozik, hogy nincs pénze további munkaerő felvételére, súlyos teher a táppénz hozzájárulás megfizetése, azonban a munkáltató anyagi körülményei semmiképpen sem befolyásolhatják a munkavállaló helyzetét. Tisztában kell lenni azzal, hogy például az influenzás dolgozó megfertőzheti a kollégáit, így a végén az egész munkahelyi kollektíva keresőképtelenné válhat, így mindenki helyettesítéséről gondoskodni kell. A megbetegedett dolgozó pedig akár kártérítési igénnyel is élhet a munkaadó felé, tekintettel arra, hogy nem küldte haza a beteg munkavállalóját, így ő is megbetegedett, és emiatt keresetveszteség érte (ok-okozati összefüggés).

Egyes munkakörök esetén egy beteg munkavállaló akár az üzlet hírnevét, hitelét is ronthatja, ugyanis nem biztos, hogy jóízűen fogyasztja el a vendég az ebédet, ha annak tálalásakor a pincér egyfolytában köhögött vagy tüsszentett.

Azaz a munkaviszony pólusain álló mindkét fél érdeke azt kívánja, hogy a lehető leghamarabb egy életerős, egészséges munkavállaló álljon a munkáltató rendelkezésére. Ennek megvalósulásához elengedhetetlen a fenti szabályok betartása.

A munkáltató a munkavállaló számára a betegség miatti keresőképtelenség tartamára naptári évenként tizenöt munkanap betegszabadságot ad ki, erre díjazásként a távolléti díj 70%-a jár.

A 15 nap minden munkaviszony esetén újrakezdődik. Így pl. ha a munkavállaló munkaviszony 2013. május 30. napján megszűnt, és ezen időpontig kiadta részére a munkáltató a 15 munkanap betegszabadságot, az ezen időpontot követően létesített munkaviszonyban szintén jogosult lesz 15 munkanap betegszabadságra.

A betegszabadság évközben kezdődő munkaviszony esetén időarányosan jár. Így pl. ha a munkavállaló munkaviszonya 2013. június 1. napján létesült, összesen 9 munkanap betegszabadság illeti meg.

Nem jár betegszabadság azonban a társadalombiztosítási szabályok szerinti üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenség, valamint a veszélyeztetett várandósság miatti keresőképtelenség tartamára. Ezekben az esetekben a munkavállaló az első naptól kezdve táppénzre jogosult.

A 15 munkanap elteltét követően a dolgozót társadalombiztosítási ellátásként táppénz illeti meg. Ennek összege a társadalombiztosítási jogszabályokban meghatározott módon kalkulált átlagos jövedelem 60%-a, illetve fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás mellett 50%-a.

A betegszabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra és a munkanapra eső munkaszüneti napra kell kiadni, táppénzellátás pedig minden naptári napra jár.

A felmondás közölhető a betegség miatti keresőképtelenség, a beteg gyermek ápolása címén fennálló keresőképtelenség, a hozzátartozó otthoni gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság idején is, azonban a felmondási idő csak ezek elteltével kezdődhet el (betegség esetén legkésőbb a betegszabadság lejártát követő egy év múltával). Ezekben az esetekben tehát a munkáltató joggyakorlása nem tilalmazott, azonban annak következménye (munkaviszony megszűnése) nem következik be, mivel a felmondási idő csak a törvényben rögzített okok megszűnte után kezdődhet el.